Hangulatos részre sikerült a Supply Lines, de az 1-2-t nem múlja felül, ugyanis akadtak nem tetsző elemek. Nem sokat foglalkoztak Toydaria részletesebb bemutatásával, pedig meg lehetett volna oldani. Láthattuk a Királyi Palotát, ami hozzáteszem ötletesre és egyedire sikeredett minden téren, illetve a külső helyszínek, platformok is látványos külsőt kaptak, viszont magából a bolygó felszínéből, a városokból, a különféle élőlényekből nem sokat láthattunk, pedig sokat dobtak volna Toydaria egyediségén és sokkal jobban "élt" volna maga a bolygó. 
A zöldes árnyalat, ami uralta a planétát, viszont bejött, akár csak a toydari kultúra és az egész faj, mely jócskán rácáfol az EP1-ben megismert kapzsi és önző toydarira. Jar Jar szerepeltetését viszont mellőzhették volna. Értem én, hogy próbálnak némi gyermeteg humort is csempészni a sorozatba, de ez csak akkor működik, ha ez a humor építő jellegű a sorozatra nézve. Nem hiszem, hogy a fiatalabb nézők különösebben poénosnak találják Jar Jar ökörködéseit, mert nyilván ők a célközönség e téren, de ne legyen igazam. Ritkán mondok ilyen a TCW-ben, de az a bizonyos asztali jelenet, Jar Jar baromkodásával nagyon gáz lett, nekem egyáltalán nem tetszett. Az EP1-ben, Jar Jar még egy kétbalkezes gungan volt, akit éppen emiatt száműztek Otoh Gunga-ból. Ennek ellenére, profi módon megtanult tányérokkal zsonglőrködni és társai. Meg valahogy az egész figyelem elterelés rém erőltetett lett, főleg annak fényében, hogy végül mégis lebuktak a szállító hajók.
Ennek ellensúlyozásaként viszont, sikerült pár olyan humorosra formált jelenetet összehozni, melyek javítottak az összképen. Organa és Lott Dod közjátéka a végén különösen tetszett, akár csak a sokat szidott asztali jelentnél az a momentum, amikor Jar Jar "mutatványa" után, a neimoidi önfeledten tapsolni kezdett, majd miután Lott Dod oda nézett, abba hagyta.
Öröm volt újra látni Katuunko királyt, ezúttal hazai pályán, aki sokkal szimpatikusabb karakterré nőtt a szememben, mint annak idején, az Ambush-ban, noha ott sem lehetett rá egy rossz szavam. Abszolút segítő kész, megértő és képes jó döntéseket hozni, figyelembe véve, mi az ami az egész népére és nem csak magára nézve előnyös. Gondolom nem véletlenül került a trónra. Igazságos, de ugyanakkor határozott jelleme révén kitűnő vezetője a toydariknak, melyet az Ambush-ban hozott döntése még jobban alá támaszt.
Nem volt minden érthető Lott Doddal, a Kereskedelmi Szövetséggel, a szeparatistákkal és a Toydariával kapcsolatban... Ha Lott Dod állítása szerint, a Ker. Szöv.-nek semmi köze nincs a szakadárokhoz (ami nyilván nem így van), akkor hogy támadhatnák meg a szakadárok a Ker. Szöv. hajóival Toydariát? Akkor mégis kell lennie összefüggésnek közöttük.
Ha pedig a Ker. Szöv. biztosítja a szeparatista hajók egy részét, nem lehetnének a Köztársaság tagjai.
A másik történetszál már jobban tetszett, amely nem csupán a mozgalmasabb cselekménynek volt köszönhető, a karakterek is sokat nyomtak a latban. Első sorban, Ima-Gun Di-ra és Keeli századosra gondolok, de sajnálom, hogy Dao admirális is csak nyúlfarknyi szerepet kapott. "Hosszú-hosszú idő után, végre eljött ez a perc is..." - mondaná Sidious, de most én modom. A szeparatisták teljes mértékben győzelmet arattak a Köztársaság felett, ami szerintem mérföldkő a TCW-ben. Láthattunk már eddig is kisebb szepi-győzelmeket, de ilyen mértékűt mint ez, még soha: Elpusztult egy kisebb köztársasági flotta, több ezer katonával és egy minden bizonnyal zseniális admirálissal a fedélzeten. Meghalt egy kiváló Jedi-mester a bolygó felszínén, akinek ez a kevés szerepe is elég volt ahhoz, hogy maradandó emlék legyen sokak emlékezetében és igazán szerethető, hősies karakterré váljon. Keeli százados úgyszintén. Szakadár kézre került egy a Köztársaság számára kulcsfontosságú bolygó. Ezeket egybe vetve, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ilyen mértékű szeparatista győzelmet még nem láthattunk. Visszatérve a karakterekre, kezdeném Ima-Gun Di-al, aki sokkal karizmatikusabb, bölcsebb szereplővé vált, mint azt előzetesen vártam. Egy remek, ám de öngyilkos terv kiagyalója, melynek révén megmentett egy egész népcsoportot a haláltól. Ez az önzetlenség és hősiesség az önfeláldozásában teljesedett ki, amely a legjobb mellékszereplők közé emelte a szememben. Valószínűleg tudta, hogy halál vár rá - ahogy Keeli is - mégis kirohant és valóban "emlékezetessé tették a végüket". Már-már a 66-os parancs áldozatainak halálával vetekedő jelentet láthattunk, nagyon bejött, nálam az epizód csúcspontja volt. Reméltem, hogy Sindula Ryloth-trilógia-beli felindultságára a Jedikkel és a Köztársasággal szemben magyarázatot kapunk, de számomra ez nem derült ki. Nem várhatja el, hogy egy bolygóra csoportosuljon a Köztársaság haderejének nagy része, hiszen ők nem bolygó- hanem galaxisméretű háborút vívnak, a többi köztársaságbeli világon pedig ugyanúgy számítanak támogatásra, mint a Ryloth-iak. Ahhoz, hogy nekik segíthessenek, máshonnan kellett volna erőket elvonni, ami pedig nyilván az ezt érintő népnek/népeknek nem tetszett volna. Ahogy Di is mondta, "háborúban sajnos az ígéretek könnyen reménnyé válhatnak". Ez így is van, ezt pedig Sindula nem volt képes megérteni. A Jedik iránt érzett haragja pedig még érthetetlenebb számomra. Mi többet akarhat annál, mint hogy egy Jedi és osztaga a vérét áldozza a népéért?
Abszolút nem tudom megérteni a gondolkodás módját, talán velem van a baj. Megértem, hogy rosszul esik neki, hogy a Köztársaság nem küldött erősítést, de ez koránt sem akarat kérdése a háborúban. Megtették, amit tudtak, élelmet és gyógyszereket küldtek a twi'lekeknek, ennél többet nem tudtak tenni az adott pillanatban. Szerencsére a twi'lekek többsége ezt így látja. Erről jut eszembe egy amatőr kérdés: a twi'lek-et "tvájlek"-nek vagy "tvilek"-nek kell ejteni? Eddig az előbbit használták a sorozatban és használtam én is, ebben a részben viszont az utóbbit alkalmazták.
Visszatérve az epizódra, remekül megoldották az Ambush és a Ryloth-trilógia összekovácsolását, így egyáltalán nem zavar, hogy megint egy előzmény-epizódot láthattunk. Ezen felül, segít elhelyezni néhány epizódot az idővonalban, úgyhogy ez egy újabb jó pont.
A csata jelenetek látványosak voltak, Ryloth-ot jó volt újra látni, remek helyszín. Az aláfestő zenék közül a Di halála alatt felcsendülőt emelném ki, nagyon eltalálták, illett a Jedi hősies haláltusájához.
10/6
A zöldes árnyalat, ami uralta a planétát, viszont bejött, akár csak a toydari kultúra és az egész faj, mely jócskán rácáfol az EP1-ben megismert kapzsi és önző toydarira. Jar Jar szerepeltetését viszont mellőzhették volna. Értem én, hogy próbálnak némi gyermeteg humort is csempészni a sorozatba, de ez csak akkor működik, ha ez a humor építő jellegű a sorozatra nézve. Nem hiszem, hogy a fiatalabb nézők különösebben poénosnak találják Jar Jar ökörködéseit, mert nyilván ők a célközönség e téren, de ne legyen igazam. Ritkán mondok ilyen a TCW-ben, de az a bizonyos asztali jelenet, Jar Jar baromkodásával nagyon gáz lett, nekem egyáltalán nem tetszett. Az EP1-ben, Jar Jar még egy kétbalkezes gungan volt, akit éppen emiatt száműztek Otoh Gunga-ból. Ennek ellenére, profi módon megtanult tányérokkal zsonglőrködni és társai. Meg valahogy az egész figyelem elterelés rém erőltetett lett, főleg annak fényében, hogy végül mégis lebuktak a szállító hajók.Ennek ellensúlyozásaként viszont, sikerült pár olyan humorosra formált jelenetet összehozni, melyek javítottak az összképen. Organa és Lott Dod közjátéka a végén különösen tetszett, akár csak a sokat szidott asztali jelentnél az a momentum, amikor Jar Jar "mutatványa" után, a neimoidi önfeledten tapsolni kezdett, majd miután Lott Dod oda nézett, abba hagyta.
Öröm volt újra látni Katuunko királyt, ezúttal hazai pályán, aki sokkal szimpatikusabb karakterré nőtt a szememben, mint annak idején, az Ambush-ban, noha ott sem lehetett rá egy rossz szavam. Abszolút segítő kész, megértő és képes jó döntéseket hozni, figyelembe véve, mi az ami az egész népére és nem csak magára nézve előnyös. Gondolom nem véletlenül került a trónra. Igazságos, de ugyanakkor határozott jelleme révén kitűnő vezetője a toydariknak, melyet az Ambush-ban hozott döntése még jobban alá támaszt.Nem volt minden érthető Lott Doddal, a Kereskedelmi Szövetséggel, a szeparatistákkal és a Toydariával kapcsolatban... Ha Lott Dod állítása szerint, a Ker. Szöv.-nek semmi köze nincs a szakadárokhoz (ami nyilván nem így van), akkor hogy támadhatnák meg a szakadárok a Ker. Szöv. hajóival Toydariát? Akkor mégis kell lennie összefüggésnek közöttük.
Ha pedig a Ker. Szöv. biztosítja a szeparatista hajók egy részét, nem lehetnének a Köztársaság tagjai.A másik történetszál már jobban tetszett, amely nem csupán a mozgalmasabb cselekménynek volt köszönhető, a karakterek is sokat nyomtak a latban. Első sorban, Ima-Gun Di-ra és Keeli századosra gondolok, de sajnálom, hogy Dao admirális is csak nyúlfarknyi szerepet kapott. "Hosszú-hosszú idő után, végre eljött ez a perc is..." - mondaná Sidious, de most én modom. A szeparatisták teljes mértékben győzelmet arattak a Köztársaság felett, ami szerintem mérföldkő a TCW-ben. Láthattunk már eddig is kisebb szepi-győzelmeket, de ilyen mértékűt mint ez, még soha: Elpusztult egy kisebb köztársasági flotta, több ezer katonával és egy minden bizonnyal zseniális admirálissal a fedélzeten. Meghalt egy kiváló Jedi-mester a bolygó felszínén, akinek ez a kevés szerepe is elég volt ahhoz, hogy maradandó emlék legyen sokak emlékezetében és igazán szerethető, hősies karakterré váljon. Keeli százados úgyszintén. Szakadár kézre került egy a Köztársaság számára kulcsfontosságú bolygó. Ezeket egybe vetve, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ilyen mértékű szeparatista győzelmet még nem láthattunk. Visszatérve a karakterekre, kezdeném Ima-Gun Di-al, aki sokkal karizmatikusabb, bölcsebb szereplővé vált, mint azt előzetesen vártam. Egy remek, ám de öngyilkos terv kiagyalója, melynek révén megmentett egy egész népcsoportot a haláltól. Ez az önzetlenség és hősiesség az önfeláldozásában teljesedett ki, amely a legjobb mellékszereplők közé emelte a szememben. Valószínűleg tudta, hogy halál vár rá - ahogy Keeli is - mégis kirohant és valóban "emlékezetessé tették a végüket". Már-már a 66-os parancs áldozatainak halálával vetekedő jelentet láthattunk, nagyon bejött, nálam az epizód csúcspontja volt. Reméltem, hogy Sindula Ryloth-trilógia-beli felindultságára a Jedikkel és a Köztársasággal szemben magyarázatot kapunk, de számomra ez nem derült ki. Nem várhatja el, hogy egy bolygóra csoportosuljon a Köztársaság haderejének nagy része, hiszen ők nem bolygó- hanem galaxisméretű háborút vívnak, a többi köztársaságbeli világon pedig ugyanúgy számítanak támogatásra, mint a Ryloth-iak. Ahhoz, hogy nekik segíthessenek, máshonnan kellett volna erőket elvonni, ami pedig nyilván az ezt érintő népnek/népeknek nem tetszett volna. Ahogy Di is mondta, "háborúban sajnos az ígéretek könnyen reménnyé válhatnak". Ez így is van, ezt pedig Sindula nem volt képes megérteni. A Jedik iránt érzett haragja pedig még érthetetlenebb számomra. Mi többet akarhat annál, mint hogy egy Jedi és osztaga a vérét áldozza a népéért?
Abszolút nem tudom megérteni a gondolkodás módját, talán velem van a baj. Megértem, hogy rosszul esik neki, hogy a Köztársaság nem küldött erősítést, de ez koránt sem akarat kérdése a háborúban. Megtették, amit tudtak, élelmet és gyógyszereket küldtek a twi'lekeknek, ennél többet nem tudtak tenni az adott pillanatban. Szerencsére a twi'lekek többsége ezt így látja. Erről jut eszembe egy amatőr kérdés: a twi'lek-et "tvájlek"-nek vagy "tvilek"-nek kell ejteni? Eddig az előbbit használták a sorozatban és használtam én is, ebben a részben viszont az utóbbit alkalmazták.Visszatérve az epizódra, remekül megoldották az Ambush és a Ryloth-trilógia összekovácsolását, így egyáltalán nem zavar, hogy megint egy előzmény-epizódot láthattunk. Ezen felül, segít elhelyezni néhány epizódot az idővonalban, úgyhogy ez egy újabb jó pont.
A csata jelenetek látványosak voltak, Ryloth-ot jó volt újra látni, remek helyszín. Az aláfestő zenék közül a Di halála alatt felcsendülőt emelném ki, nagyon eltalálták, illett a Jedi hősies haláltusájához.
10/6
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése